Szentbeszéd nagyböjt 3. vasárnapján

2025. március 23.

Nagyböjt 3. vasárnap (Kistarcsa, előeste 18, vasárnap 8 óra - Katolikus Rádió közvetítése)

A szentbeszédet meg is nézheted feliratozva, vagy elolvashatod lentebb.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Mindannyian keressük az okokat, összefüggéseket a világban, hogy könnyebben tudjunk eligazodni tájékozódni. Ez teljesen természetes és normális dolog. Így minden kiszámíthatóbbá válik: tudom, mit várhatok, s előre számíthatok bizonyos döntések, tettek következményeivel. Lehet, hogy a bizonytalansággal szemben védekezünk így, de az is lehet, hogy szeretnénk ily módon uralmunk alá hajtani a világot. Csakhogy számtalanszor megéljük, hogy váratlan, kiszámíthatatlan dolog történik, ez megrettent, elbizonytalanít bennünket.

Ilyen bizonytalan helyzetekben vagyunk képesek arra, hogy bekapcsoljon fejünkben a vészforgatókönyv és elkezdünk olyan elméleteket, magyarázatokat csűrni-csavarni, amiknek nem sok köze van a valósághoz. Mindezt azért, mert ha nem így tennénk el kellene ismernünk, hogy a valóság nem áll az uralmunk alatt. S a jövő tele van olyan tényezőkkel, melyeket nem ismerünk. Félünk a kiszolgáltatottságtól és az esetlegesség tudatától, s a magunk módján igyekszünk mindent megtenni, hogy ezt elkerüljük.

A Szentírásban is megfigyelhetjük ezt a fajta emberi magatartást. Ha valamit nem tudunk megmagyarázni hívőként, akkor Istent vonjuk be a magyarázatunkba. Ő lesz a büntető, bosszúálló és így jutunk el arra a szomorú érveléshez, hogy valakinek az emberileg megindokolhatatlan szenvedését, szerencsétlenségét, nyomorát valamilyen rejtett bűn vagy gyarlóság megbüntetésének bélyegezzük. Azért veszélyes ez az okoskodás, mert a végtelenül szeretetteljes és jóságos Istent is valamiféle rossz forrásának állítjuk be. Persze szeretünk ilyenkor valamiféle igazságosságra hivatkozni, amit sokszor a mi korlátolt elménk talált ki. Pl. Megérdemelte! Ő sem jobb a deákné vásznánál! Ő akarta magának a bajt!

Jézus világosan állást foglal ez ügyben és határozottan szembeszáll ezzel az emberi elképzeléssel, hogy a természeti vagy egyéb csapások mögé odaképzeljük Isten haragját vagy dühét. Ha valaki elkövet egy bűnt, amivel másoknak kárt okoz, pl. ártatlan embereket ölnek meg a háborúban, miért Isten lenne az, aki bosszút áll? Vagy ha egy autóalkatrész hibája, halálos balesetet okoz, miért kellene ennek mozgatórugójaként Istenre kenni a dolgokat?

Jézus világosan int és óv minket: ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Ennek az üzenetnek a lényege pont abban áll, hogy Isten nem engedi, hogy fellobbanjon haragja. Ozeás próféta így ír erről a könyvében Nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő szent, és nem szeretem a pusztítást! (Oz 11,9)

A családban a gyermeknevelés során szükség lehet büntetésre, de ezt mindig megfontoltan, higgadtan kell meghozni. Szemünk előtt legyen az, hogy a büntetés építő jellegű legyen, ne megalázó, megsemmisítő. Gondolok itt pl. közösségi szolgálatra egy idősek otthonában, valaminek a megjavítására, amit önként vállal a megbüntetett személy.

A jó Isten is abban leli örömét, ha a bűnös letér útjáról és él. Ő nem leli örömét a bűnös halálában, mondja Ezekiel próféta. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy Isten igazságos bíró. Van büntetés. Ezt nem kérdőjelezi meg Jézus egyetlen percre sem! Ugyanakkor azt is mondja Jézus, hogy földi életünknek nem az a nagy kérdése: Mikor csap le ránk az Isten? Hanem az a kérdés: Tudunk-e Isten akarata szerint élni a Földön?

Kanyarodjunk vissza az ószövetségi olvasmányhoz. Mózes figyelmét felkelti egy rendkívüli esemény. Ég a csipkebokor, de mégsem ég el. Ez nem logikus. Isten olykor így csal ki minket a megszokottból, a logikus dolgok sűrűjéből. Neki ugyanis minden lehetséges. Ugyanakkor kifejezi Mózes számára, hogy itt valami, vagy inkább Valaki több van.

Istenhez felhatolt a nép jajkiáltása, ahogy ma is felhallatszik a háborúk elől menekülők vagy az áldozatok jajkiáltása. És Isten tenni akar a népért. Szolgáját Mózest küldi, pedig megtehetné, hogy rálehel a fáraóra és népére és mindegyik holtan esik össze, de az egyiptomiak is az Ő gyermekei, és ahogy láttuk korábban Isten nem a pusztulás, hanem az élet Istene. Viszont felhasználja az embert akaratának véghezvitelére, ahogy Mózest is felhasználta.

Ugyanígy ma is egyetlen leheletével véget vethetne az összes háborúnak. De Isten felhasználhat minket is, hogy jobbakká legyünk. Akik részt vettek az elmúlt évek során bármelyik segélyakcióban és közel kerültek a menekülőkhöz, szemtől szembe találkozhattak a háború poklával. Először talán beleborzadnak, hogy engedheti ezt meg az Isten. Ugyanakkor ott lehet a szívekben a hála, hogy Isten most használ engem, amikor egy pohár vizet, vagy egy játékot adok a legkisebbeknek. Enyhítve a szenvedők szomorúságát, fájdalmát.

Isten, aki van, mindig jelen van. Ő nem hagy magadra semmilyen nehézségedben, hanem az ő atyai szíve együtt szenved veled a megpróbáltatásod idején. Ezt úgy gondolom sokan megtapasztalták az elmúlt évek menekült hullámaiban és az őket segítők körében is. Ahogy zsoltárossal imádkoztuk: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: könyörületre hajlik szíve. Mindig jobb Isten uralma, mint bármilyen emberé. Isten soha nem hatalmaskodik fölöttünk, de az emberekről sajnos ez többször kiderül és ez a földi pokol.

A leckében Pál apostol hasonló megfontolásból írja: az Egyiptomból menekülő népből sokakban nem telt Istennek kedve. Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy az emberek nem Isten útján jártak, ezért Isten nem tudott rajtuk segíteni és ezért vesztek el. A zúgolódás, amikor elégedetlenkedem a sorsommal és Istent teszem meg a bajok forrásának, nem tesz jót a lelkemnek, sőt eltávolít Istentől, ezért rajtam se tud Isten segíteni.

És végül a legfontosabb az alázat, melyet így fogalmaz meg Pál apostol: Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, hogy el ne essék. Gyerekkoromban a Népstadion mellett állítottak fel egy félgömb sátrat. Ebben belülről a félgöbre vetítettek egy filmet, melyet egy száguldó járműből filmeztek. Nézőként álltunk egyhelyben és dőltünk jobbra balra, úgy, hogy a végére szinte egy kupacba dőltünk, pedig alattunk semmi sem mozgott. Valahogy így vagyunk a lelki életben is. Ha Istenre nézzünk, akkor stabil a föld a lábunk alatt. Ha viszont a világ háborgásait, zúgolódásaira tekintünk és az van figyelmem középpontjában, akkor nagyon könnyen összezavarodom és a földre csüccsenhetek.

Befejezésül Nagy Zoltán atya történetét hoztam ide nektek arról. hogy Rosszaságunk magában hordja büntetését

Gazsit legénykedő, a veszélynek fittyet hányó természetűnek ismerte mindenki. Eleget is aggódott érte édesanyja. Most, hogy focizni indult, lelkére kötötte fiának: vigyázz az átkelőhelyen! Ne szeleskedj!

Gazsi rábólintott, elindult. Amikor meglátta pajtásait, lejjebb, a túloldalon, bár látta a közeledő autót is, nevetve, csak azért is, uccu neki, átfutott előtte. Azaz csak akart, mert az autó elcsapta és nagyot repített rajta. Jól összeütve feküdt a földön, itt-ott vérzett is. Az egyik szomszéd néni látta az esetet.

– Szófogadatlan kölyök – kiabált –, ez az Isten büntetése! Majd apád adja a többit!

Az autós fölvette Gazsit, a legközelebbi kötözőhelyre vitte. Szerencsére nagyobb baj nem történt. Ott ellátták sebeit és szükségszerűen, de szintén megszidták. Pajtásai a kötözőhely előtt várták.

Pali látta, milyen rosszul esik a korholás Gazsinak, akit amúgy is megviselt a baleset. Ezért megjegyezte:

– Szerintem nem Isten büntetése volt az, ami történt. Mert az Isten mindig jót akar. Gazsi rosszasága, meggondolatlansága hozta rá a bajt. Saját magát büntette meg.

– Ez valóban így van – helyeselt Anti. – Elmesélek egy esetet, saját életemből. Amikor rendetlenségem miatt szétszórva feküdtek a földön játékaim, apa véletlenül rálépett a kedvenc felhúzós autómra és tönkrenyomorította. Be kellett látnom, hogy az én haszontalanságom okozta nekem a kárt. Akkor már bőghettem!

– Szerintem bonyolultabb a dolog – vette át a szót Lajcsi. – Olyan szenvedés is van, aminek nem vagyunk okai. Baleset bárkivel megtörténhet. Például a villamos hirtelen fékez és egy utas elesik, beüti a fejét, erősen vérzik, talán mentő is kell. De ezért még nem kell a balesetet szenvedőket bűnösnek kiáltanunk, hangoztatva, hogy Isten büntetése érte utol őket. Ha így járunk, ha nem vagyunk okai a bajnak, csak az vigasztalhat, hogy Jézus is ártatlanul szenvedett, és a mennyei Atya igazságot szolgáltatott neki, amikor feltámasztotta.

A rosszaság azonban más. Abban igazatok van: az magában hordja büntetését. Saját magunkat tesszük tönkre – mondta az okos Lajcsi.

A többiek igazat adtak neki.

Még a Földön van lehetőségünk a bűnbánatra, szálljunk magunkba és kérjük Isten bocsánatát bűneinkre, hogy tiszta lelkünkben nyugalmat lelhessünk a földi háborúságok idején. Erre figyelmeztetett minket a mai evangélium: földi életünket kihasználhatjuk a megtérésre, bűnbánatra, mert most van itt az ideje. Ennek során alakul úgy az életünk, hogy kepésekké váljunk a helyes úton járni és eljuthassunk az örök boldogságra.

Ámen.